A következő úti cél: Milánó?

2019. március 28.

Egész évben a nyarat várom a legjobban. Napsütés, vidámság és egy kis kikapcsolódás. Ilyenkor általában a tengerpart mellé megyünk a párommal, de már sokadik éve Törökország az úti cél, úgyhogy elhatároztam, hogy most új helyet kell felfedeznünk!
Nemrég Londonban jártunk, ami a szokásos utazásainknál sokkal mozgalmasabbra sikeredett. Bejártuk a közelünkben lévő parkokat, és persze a turisztikai látványosságok sem maradhattak ki. Az igazság az, hogy ha nem terveztem volna meg az utazásunkat jó előre, nem tudtunk volna ilyen hatékonyak lenni, így arra gondoltam, megosztok veled néhány tippet, amivel te is időt és pénzt spórolhatsz!

1. KÉSZÍTS UTAZÁSI LISTÁT!

Egy ilyen checklist sokkal kényelmesebbé teheti a pakolást, és abban is segít, hogy biztosan ne maradjon ki semmi a bőröndödből. Hajnali indulás esetén például - amikor azt sem tudja az ember, hol áll a feje -, bizony nagyon jól jöhet egy előre megírt lista, amit még egyszer átfuthatunk, mielőtt a reptérre igyekeznénk.

2. PAKOLJ OKOSAN!

Ha már a csomagolásnál tartunk, érdemes azt is átgondolni, hogy milyen ruhákat, kiegészítőket vigyünk magunkkal. Nem mindig voltam tudatos ebben a tekintetben, de idővel rájöttem, hogy sokszor fölöslegesen cipelek ki külföldre olyan ruhadarabokat, amik aztán nem is kerülnek elő a bőröndből. A legutóbbi utunknál megterveztem a szettjeimet, és ez alapján pakoltam össze a ruháimat, így a párommal közös bőröndbe befért mindenünk. Ezzel pedig megspóroltam az újabb poggyász feladásának díját.

3. VÁSÁROLJ ELŐRE BELÉPŐKET ONLINE!

Az adott múzeumok vagy turisztikai látványosságok belépőihez sok esetben olcsóbban juthatsz hozzá online, mintha a helyszínen vennéd meg. Érdemes előre megtervezni, hogy miket szeretnél az adott városban felfedezni, mert előfordulhat, hogy az adott hely speciális kedvezményeket biztosít, ha még itthon, az interneten megveszed a jegyeket. Én például így spóroltam több tízezer forintot, arról nem is beszélve, hogy a helyszínen már nem kellett belépőért sorban állnom, így rengeteg időt is megtakarítottam.

Még kérdés, hogy hova megyünk legközelebb nyaralni, de egy városfelfedezős utazásba újra benne lennék. Mondjuk, Milánó egészen kecsegtető, főleg, hogy most az Allee és a Vista Utazási Iroda jóvoltából meg is lehet nyerni ezt az utat! Na jó, megyek is játszani, hátha én leszek a szerencsés, és legközelebb már Milánóról számolhatok be!

A játékkal kapcsolatos részletekért kattints ide!

További blogbejegyzések