Felejthetetlen egy év volt!

2019. november 21.

Nem gondoltam, hogy ilyen hamar eljön a pillanat, amikor elmondhatom: egy éve vagyok az Allee bloggere. Számtalan érzés kavarog bennem, amit most mégsem a hagyományos módon szeretnék veletek megosztani, hanem az egy évvel ezelőtti pályamunkámat tovább fűzve, az Allee-nak címezve adok át nektek. Fogadjátok szeretettel!

Kedves Allee!
Sosem felejtem el, amikor megkaptam az első üzenetedet: „Téged választottalak!”. Ott és akkor megváltozott az életem, hisz onnantól Te is a részese lettél. Rám bíztad a naplódat, hogy teleírjam a gondolataimmal és megtöltsem a közös emlékeinkkel. Csak remélni tudom, hogyha visszaolvasod a soraimat, örömmel tölt majd el.
Kezdetben sokszor láttalak magabiztosnak, mindig gyönyörűnek, de ahogy közel engedtél, sokkal többet mutattál nekem egy csilli-villi bevásárlóközpontnál. Számtalanszor tapasztaltam meg testközelből is, hogy helyén van a szíved. Nem gondoltam volna, hogy könnyeket fogsz csalni a szemembe, mégis elég hamar eljött az a perc, amikor ez megtörtént. Minden egyes alkalommal, amikor valamelyik alapítvány céljait támogattad, megmutattad azt az oldaladat, amitől számomra igazán csillogóvá váltál.
Hajlamosak vagyunk elmenni a fontos dolgok mellett, de te mégsem vagy ilyen. Ezért érezlek magamhoz közel, és így váltál napról napra fontosabbá az életemben. Hálával tartozom, mert rengeteg lehetőséggel ajándékoztál meg. Szabadon alkothattam, és sosem vártad el tőlem, hogy más legyek. Minduntalan többet adtál: hol egy finom ebéddel vártál, hol egy izgalmas napot állítottál nekem össze.
A lista végtelen, mégis van még valami, amit muszáj kiemelnem: köszönöm neked a barátságokat, amik nélküled nem jöhettek volna létre. A mosolyokat, az öleléseket és a sok szeretetet mind-mind elraktároztam, elvégre ezek a mozgatórugói mindennek.
Drága Allee, mindent köszönök! Felejthetetlen egy év volt!

További blogbejegyzések