Hógömbbe zárt szeretet

2018. december 17.

Sokféle dolgon elérzékenyülök, de őszintén bevallom, azt sosem gondoltam volna, hogy éppen az Allee egyik megnyitója fog könnyeket csalni a szemembe.
Sietve érkeztem december 3-án az óriás Hógömb felavatására, ahol pontban három órakor a szállingózó embertömeg szépen lassan egy helyre terelődött. Szeretem ilyenkor az embereket nézni, ahogyan kíváncsiskodva várakoznak. Szinte magam előtt látom a gondolataikat, ahogyan azt kérdezik: „Mi lesz itt?”
#####**Az Allee-nál már hagyománynak tekinthető, hogy adománygyűjtést szervez** a szeretet ünnepéhez közeledve. Tavaly a Madarász utcai Gyermekkórház javára sikerült 6 millió forintot összegyűjteniük, **most pedig a Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány álmainak megvalósításában szeretnének segíteni. ** #####A Petős gyerekek izgatottan várták, hogy a célok ismertetése után, végre rájuk szegeződjön a figyelem. Ekkor szólalt meg a Dzsungel könyve egyik betétdala, amely lágy ritmusával finoman csendesítette el a gyermekek körül összegyülekezett emberek zsizsgését. #####A pillanat, amikor ezek az apró, feketébe öltöztetett kis testek egyszerre mozdultak meg a dalszöveg hallatán, hogy megmutassák egy pantomim előadás formájában, mi is van egy-egy mondat mögött, elképesztően megindító volt. A fehér kesztyűs kezek hegyeket formáltak, érzéseket jelenítettek meg, majd az égre mutattak. Ezután következett Pásztor Anna és Kiss Tibi „Márti dala” egy mozgáskorlátozott kislány, Madaras Dorottya csilingelő hangján – na ott törött el a mécses mindenkinél. #####Egy darabig a telefonommal rögzítettem a gyerekek előadását, de úgy döntöttem, hogy ami most történik körülöttem, annak teljes egészében a részévé akarok válni. **Csordultig könnyes szemmel figyeltem őket:** a konduktorokat, akik bíztató mosollyal az arcukon segítették a mozgáskorlátozott kis teremtmények minden mozzanatát és a gyerekeket, akik bájos büszkeséggel varázsolták szebbé az életünk azon néhány percét, amelyeket velük töltöttünk. #####És, hogy most mit láttam az emberek arcán? Mosolyt, meghatottságot és kibuggyanó apró könnycseppeket. #####Ahogy a zene elhalkult, a közönség egy emberként kezdett el tapsolni a Petős gyerekekért. Kevés olyan pillanat van, amikor egymástól független emberek, kicsik és nagyok, idősek és fiatalok egy helyen, egy időben vannak abban a szerencsés helyzetben, hogy egy olyan őszinte pillanatot éljenek át, amilyen ez a pár perc is volt. **Hálásnak éreztem magam, hogy a részese lehettem. **
**** ###Arra buzdítalak Téged is, hogy engedd, hogy ez a fajta szeretet átjárja a szívedet! Készíts képet vagy egyedi GIF-et az Allee mesébe illő hógömbjében és legyen ez a különleges élmény egy emlék arról, hogy a Petős gyerekek álmainak megvalósításában Neked is részed lehetett! **** #####(Az Alapítvány céljait megtalálod a www.tegya.hu honlapon.) #####Ne feledd: Ami neked egy mozijegy ára, az a Petős gyerekeknek egy óriási lépés a céljaik eléréséhez. ###**SZÁRNYALJUK TÚL A TAVALYI ADOMÁNYT KÖZÖSEN, HISZEN EGYÜTT KÉPESEK VAGYUNK RÁ!** ###

További blogbejegyzések