Magyar designt Karácsonyra!

2018. december 20.

Azt hittem, a karácsonyi pezsgést nem lehet ennél jobban fokozni, de az üzletek között felsorakozó kézműves portékák pultjai és a Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítványt támogató hatalmas hógömb mellett szombaton az Ajándék Terminál egyedi világát is felfedeztem.
Idén közel 140 hazai tervező alkotásának ad otthont a Kazar melletti hatalmas tér, ahol a legegyedibb táskákon, ruhákon, ékszereken és lakásdekorációkon kívül még papírtermékeket, valamint kerámia tárgyakat is találunk.
Szeretem megtervezni és átláthatóvá tenni az adott év napjait, amiben egy jól megválasztott planner óriási segítség tud lenni. A Malinovka standjánál meg is találtam a hozzám leginkább illő darabot, amely mályvaszínű, letisztult külsejével egyből belopta magát a szívembe. A tekintetem hamar egy jópofa és igazán játékos füzetre terelődött, amiben élményeket tudunk összegyűjteni. Ráadásul több nyelven is elérhető, úgyhogy akár külföldi barátainknak és rokonaiknak is kedveskedhetünk egy ilyen nem mindennapi ajándékkal, amely garantáltan boldogságot csempész majd az életükbe.
Az állványok között sétálgatva egy ismerős márkára bukkantam, amely nem más, mint a Mirc Jewellery. Mirc karkötőivel először a social felületeken találkoztam és egyből megfogott az a báj, amit ezek a kézzel készített ezüst medálos ékszerek magukban hordoznak. Az én bézs színű madzagomon egy ezüst szív van, amelyre Mirc az általam oly gyakran használt „blog.vlog.me” szöveget gravírozta bele. A legjobb az egészben az, hogy tudom, ilyen csak nekem van! Az Ajándék Terminálban található Mirc polcon sincs egy ugyanolyan darab sem, mindegyik színben vagy medálban eltérő, így tényleg személyre szabott meglepetés lehet az ékszerimádóknak!
Aki ismer, tudja, hogy hatalmas rajongója vagyok a hátizsákoknak, az Ajándékterminál pedig maga a Kánaán, ami a táskaválasztékot illeti. A Vengru Bag polcain extrém formájú és metálfényű darabokat, míg a Manual Bags állványain színes bőr és különleges csillogású cipzáros típusokat találunk. Rengeteg fekete táskám van, úgyhogy arra gondoltam, egy világosabb darabot próbálok magamhoz. A Delka Bag táskája azért tetszett meg nagyon, mert két textúra jelenik meg rajta: a fehér bőr a hozzá illő világos textillel.
Amióta Lakatos Márknál jártam a Trendakadémián, bátrabban nyúlok az extravagánsabb ruhák felé. Így akadt meg a szemem az Eszka Design egyik kabátján is, amely vibráló narancs és pinkes árnyalatával azt gondolom, hogy tökéletesen kiemeli a tónusaimat. Persze, szívem szerint az Ajándék Terminál szinte minden darabját magamra vettem volna, mert az összes designer termékében felfedezhető az az egyedülállóság, amely megkülönbözteti a hazai tervezők alkotásait a fast fashion termékektől.
December 30-ig neked is lehetőséged van felfedezni az Ajándék Terminálban a magyar tervezők látványos kreálmányait, amelyek megvásárlásával nemcsak a szeretteidet lepheted meg, hanem a hazai designer piac kreatív alkotóit is támogathatod. Ajándékozz te is magyar designt karácsonyra! Én már a beszereztem a kedvenceimet!
Sőt! Idén az Allee teret ad számos workshopnak is, amelyeken egyszerűen, újrahasznosított eszközök segítségével készíthetsz mécses tartót vagy éppen saját kézzel festett vászontáskát. Remek kikapcsolódás lehet a család minden tagjának az ünnepi hajrában. Személy szerint imádok kreatívkodni, így nem volt kérdés, hogy regisztráljak-e az ingyenes workshopra. Még van néhány szabad hely a következő időpontokra, úgyhogy ha nem szeretnél lemaradni erről a szuper programról, itt leadhatod jelentkezésedet!

További blogbejegyzések